...Mikor...

Mikor úgy érzed, hogy könnyebb lenne feladni,
Mikor már tényleg nem számít semmi,
Mikor már fáj a létezés,
Mikor jobb lenne, ha megtennéd,
Mikor már nem érzel semmit,
Mikor már nem dobog a jégszív,
Mikor egy perc is örökkévalóság,
Mikor egy könnycsepp folyik már…



Ne add fel soha… még akkor se, ha úgy érzed nincs tovább,
Nem mindig a menekülés a könnyebb és a jobb talán.
Talpra kell állni, mert mindig van egy remény,
Erősnek kell maradni még akkor is, ha nehéz…

...Álarc...

Egy álarc amit látsz, csupán egy jelmez,
Mindennap játszom a szerepem és Te ezt el is hiszed,
Csak egy színész vagyok, aki ha nevet, belül akkor is sír,
Elrejtem azokat a dolgokat, amiket nem akarom, hogy lássanak…



Talán egyszer leveszem az álarcom,
De még félek, félek, hogy sebezhető leszek…

...Porcelán baba...



Csak egy porcelán baba vagyok egy kirakatban,
Minenki rámnéz, majd elsétál halkan,
Egy törékeny arc, egy törékeny lélek,
Nem vagyok egyedül mégis félek,
Csak egy üvegfal választ el a külvilágtól,
És talán lehet, hogy a boldogságtól,
Csak állok és nézem az embereket,
Egyszer talán Én is ott lehetek,
De mi lenne, ha áttörném a falat,
Anélkül, hogy megsebezném magam,
Talán megtalálom azt, amit kerestem,
Amit mindennél jobban szerettem,
Én is tudok majd mosolyogni,
A szívem elkezd újra dobogni,
De ha most mindezt itthagyom,
Csak az üvegfal túloldaláról láthatom,
Nem lesz többé a fal, ami megvéd minentől,
Ami átölelt, ha féltem a létezéstől,
Akkor már nincs vissza út, végleg elveszek,
Nem lesz más, amit tehetek,
Az élet megtanított arra, hogy nincs második esély,
Amit szerettem volna, nem lehet az enyém...