...Porcelán baba...



Csak egy porcelán baba vagyok egy kirakatban,
Minenki rámnéz, majd elsétál halkan,
Egy törékeny arc, egy törékeny lélek,
Nem vagyok egyedül mégis félek,
Csak egy üvegfal választ el a külvilágtól,
És talán lehet, hogy a boldogságtól,
Csak állok és nézem az embereket,
Egyszer talán Én is ott lehetek,
De mi lenne, ha áttörném a falat,
Anélkül, hogy megsebezném magam,
Talán megtalálom azt, amit kerestem,
Amit mindennél jobban szerettem,
Én is tudok majd mosolyogni,
A szívem elkezd újra dobogni,
De ha most mindezt itthagyom,
Csak az üvegfal túloldaláról láthatom,
Nem lesz többé a fal, ami megvéd minentől,
Ami átölelt, ha féltem a létezéstől,
Akkor már nincs vissza út, végleg elveszek,
Nem lesz más, amit tehetek,
Az élet megtanított arra, hogy nincs második esély,
Amit szerettem volna, nem lehet az enyém...